XXVII. Mérnökbál

  • 2018. ápr. 06

A Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara XXVII. Mérnökbálja

 

XXVII. alkalommal került megrendezésre Hajdú-Bihar Megyében a Mérnökbál, aminek ezúttal Nagy Gyula okleveles gépészmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke volt a fővédnöke.  Az eseménynek idén is az Ász rendezvényház adott otthont, ahol csaknem kétszáz vendég érezte jól magát.

A bálozókat a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara elnöke, az est házigazdája Liska András köszöntötte, aki egyben szomorú kötelességének tett eleget, amikor egyperces néma felállásra és főhajtásra kérte a résztvevőket. A jelenlévők így emlékeztek meg Barsiné Pataky Etelka okleveles építőmérnökről, a Magyar Mérnöki Kamara korábbi elnökéről, és Török Róza okleveles építőmérnökről, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara tagjáról, a Közlekedési Szakcsoport volt elnökéről és az Etikai Bizottság tagjáról.

A megemlékezést Dósa Mihály zongorista, Liszt Ferenc XIV. Rapszódiájából előadott részletei tették igazán méltóvá. A produkció egyben a Pekár Imre díjátadó ünnepség nyitánya is volt.

A kitüntetést a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara alapította 2000-ben, hogy ezzel ismerje el a megyében dolgozó mérnökök kiemelkedő teljesítményét.

Pekár Imre magyar gépészmérnök, feltaláló, malomtechnológus, közgazdasági író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. A kiegyezés utáni Magyarországon a malomiparban bevezetett technológiájával kiemelkedő gazdasági sikereket ért el nem csak itthon, hanem egész Európában. Az általa bevezetett új őrlési technológiával a malmok őrlő képességét megsokszorozta. A liszt minőségének ellenőrzésére, az általa szabadalmaztatott módszert „pekározás” néven korunkban is az egész világon ismerik és használják.

Idén mérnöki életművéért dr. Varga Ferenc kapta meg a Lestyán Goda János szobrászművész által készített emlékplakettet és oklevelet. Az okleveles gépészmérnök nagy szakértője az anyagszerkezettannak, anyagvizsgálatnak, hegesztésnek és hőkezelésnek. Nevéhez fűződik a Nagyerdei Stadion építése során a hegesztett kötések és anyagvizsgálatok szakértői felügyelete. Továbbá a kamarai továbbképzések rendszeres előadója is.

Az ünnepélyes pillanatok után a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep. A svédasztalos vacsora finomságai között mindenki kedvére válogathatott. A vacsorát baráti beszélgetések, könnyed műsorok tették színesebbé: többek között a Valcer Táncstúdió valamint a Főnix Néptáncegyüttes műsora, a Szeredás együttes kíséretében, akik produkciójuk végeztével alaposan megtáncoltatták a kedves publikumot. Kis pihenő után a Fix együttes vette át a szerepet és perdítette újra táncra a közönséget, alig-alig hagyva némi pihenőt. A Csokonai Színház művészei Nagy Kíra és Donkó Imre opera és operett részletekkel lepték meg a bálozókat. Mielőtt mindenki elfáradt volna, kezdetét vette az ajándéksorsolás, melynek részeként a jövő évi bálra nyerhettek a kamara tagjai belépőket. A zenekar idén is az Il Silencióval búcsúzott a bálozóktól.

 

Varga Eszter

 

A XXVII. Mérnökbálról készült fotók az alábbi linkre kattintva megtekinthetőek:
http://hbmmk.hu/index.php?page=gallery&id=12


Vissza

Kapcsolat

+36 (52) 435-794
hbmmk@hbmmk.hu

Adószám: 18550081-2-09
Bankszámlaszám:
OTP: 11738008-20063968

Ügyfélfogadás ma

Ma nincs ügyfélfogadás

Kamarák gazdálkodása

Megtekint

Kiadványaink

A Mérnöki Kamara a Felsőházban

Letöltés


A Polónyizmus Debrecenben Tartószerkezetek művészete

Letöltés

Szemelvények
Dr.-Ing.E.h. Polonyi István munkásságából

Letöltés

Aktuális esemény

Nincs aktuális esemény

Munkatársaink

Dr. Czipáné Kovács Mária (titkár)
+36 (52) 435-794
hbmmk@hbmmk.hu


Molnár Andrea (ügyintéző)
+36 (52) 435-794
hbmmk@hbmmk.hu


Dr. Sarkadi Edit (ügyintéző)
+36 (52) 435-794
hbmmk@hbmmk.hu


Gyorslinkek