FELHÍVÁS MÉRNÖKVÁLLALKOZÁSOK BEJELENTÉSÉRE

  • 2013. febr. 20

FELHÍVÁS

Mérnökvállalkozás bejelentésére

 

A mérnöki tevékenységet főtevékenységként folytató cégnek vagy egyéni vállalkozónak a Kamarai törvény 1.§ (5) bekezdése értelmében a székhelye szerint illetékes területi mérnöki kamarának évente március 31-ig tevékenységét be kell jelentenie. A bejelentés célja, hogy a mérnöki kamara a lehető legjobban képes legyen segíteni a mérnöki vállalkozások működését, illetve könnyebben érvényesíthesse azok érdekeit.

 

A bejelentést a http://e-nyilvantartas.mmk.hu oldalon található on-line adatlap kitöltésével a vállalkozás egyszerűen teljesítheti.

 

Az MMK 2012. december 8-án tartott rendkívüli Küldöttgyűlése a vállalkozások nyilvántartásba vételi díját 0.- Ft-ban állapította meg. Az eljárás költségeit a mérnöki kamara átvállalja.


Kitöltési segédlet a mérnöki vállalkozások on-line bejelentéséhez:

Alapadatok:
Gazdálkodási forma kiválasztása:
Kérjük, vállalkozási formájának megfelelően válassza ki, hogy egyéni vállalkozást, vagy társas formában működő vállalkozást kíván bejelenteni. A társas vállalkozások esetében nem szükséges a cégforma szerinti megkülönböztetés, így ebben az esetben, kérjük, egységesen a „gazdasági társaság” megjelölést válasszák!
A vállalkozás cégszerű elnevezése:
A vállalkozás cégnyilvántartás szerinti „teljes” elnevezése. Egyéni vállalkozás esetében az egyéni vállalkozó családi és utónevének megadása elegendő, nem szükséges külön az „egyéni vállalkozó” szöveg (vagy annak valamilyen rövidítésének) feltüntetése.
A vállalkozás rövid neve: (csak gazdasági társaságok esetében)
A vállalkozás cégszerű elnevezésének az a rövidített része, amelyet a vállalkozás mindennapi tevékenysége során használ.
Cégjegyzékszám: (csak gazdasági társaságok esetében)
A vállalkozás cégnyilvántartás szerinti cégjegyzékszáma. Kérjük, a cégjegyzékszám formátuma szerint szokásos formában adja meg: BS-CF-NNNNNN, ahol a BS kód 01-től 20-ig megyék szerint jelöli a céget nyilvántartó bíróság két számjegyű sorszámát, a CF kód a cégformára utaló két számjegyű jelzőszám (lehetséges értékek 01-től 23-ig), az NNNNNN végződés pedig a vállalkozás egyedi sorszámát jelöli.
Székhelyre vonatkozó adatok:
Megye:
A legördülő listából, kérjük, válassza ki azt a megyét, amelyben a vállalkozás székhelye található.
Irányítószám:
Az irányítószám megadása a szokásos, 4 számjegy szerinti formában kötelező – pl. 1094
Település:
Kérjük, a szöveges mező kitöltésével adja meg azt a települést, ahol a vállalkozás székhelye található – pl. Budapest
Cím:
Közterület neve / megnevezése (pl. utca, tér, stb.) / házszám – pl. Angyal u. 1-3.
Tevékenységre vonatkozó adatok
A vállalkozás főtevékenysége (TEÁOR szám szerint):
Kérjük, válassza ki a legördülő listából a vállalkozás főtevékenységét. Amennyiben az előre megadott lehetőségek között a vállalkozás bejegyzett főtevékenysége nem szerepel, válassza az „Egyéb” opciót, és a szöveges mező kitöltésével adja meg a megfelelő tevékenységet.
A vállalkozás jellemző tevékenysége: (kitöltése nem kötelező)
Kérjük, hogy vállalkozása jellemző tevékenységének megadásával segítse, hogy jobban megismerhessük, ezáltal pedig hatékonyabban tudjuk képviselni a mérnöki vállalkozásokat. A mező kitöltésének nincsenek sem formai, sem terjedelmi követelményei – megoszthat bármilyen információt, amelyet hasznosnak ítél.
A vállalkozással kapcsolatban álló természetes személyek adatai
Vállalkozást vezető személy családi és utóneve: (csak gazdasági társaságok esetében)
Kérjük, a szöveges mező kitöltésével adja meg a vállalkozást vezető személy nevét.
A mérnöki, illetve építészeti tevékenység folytatására jogosultsággal rendelkező vezetők, tagok és alkalmazottak személyazonosító adatai:
Kérjük, soronkénti bontásban adja meg a mérnöki, illetve építészeti tevékenység folytatására jogosultsággal rendelkező személyek azonosító adatait (családi és utónév; születési hely; születési dátum; anyja családi és utóneve), valamint kamarai nyilvántartási számát.
A születési dátum megadásához, kérjük, az alábbi formátumot használja: ÉÉÉÉ.HH.NN.
A kamarai szám esetében elegendő a megyét azonosító kétszámjegyű kódból, valamint a 4 vagy 5 számjegyű azonosítóból álló számsort megadni! (pl. 01-99999) Amennyiben egy személy kamarai tagként, illetve nyilvántartottként (felelős műszaki vezető, műszaki ellenőr, beruházáslebonyolító, energetikai tanúsító, vagy közúti biztonsági auditor) egyaránt szerepel a kamarai nyilvántartásban, kérjük, csak a kamarai tagsághoz fűződő kamarai számát adja meg!

Az ikonra kattintva további személyeket adhat hozzá a listához.
Egyéni vállalkozás esetében, kérjük, hogy az egyéni vállalkozó adatait adja meg.
Elérhetőségek
Telefonszám:
A telefonszámot, kérjük, elválasztó karakterek nélkül, összefüggő számsorként adja meg, a szolgáltatót, vagy a körzetszámot jelölő előhívószámmal együtt. A 06-os előhívószám automatikusan kitöltésre kerül, ezt követően írható be a telefonszám. Pl. 0614557080
Email:
Email cím megadása: Az email címet, kérjük, a szokásos formátumban adja meg: email@cegnev.hu
Email cím megerősítése: Kérjük, az előforduló gépelési, másolási hibák kiküszöbölése még egyszer írja be email címét. Ügyeljen arra, hogy a két mezőbe ugyanazt a címet írja!
Hozzájárulás a közzétételhez:
Kérjük, jelölje meg, hogy a megadott elérhetőségek közül melyek nyilvános megjelenéséhez kíván hozzájárulni.
Mérnök Vállalkozói Kollégiumi tagság
Jelentkezés a Kollégiumba:
Kérjük, az „igen” vagy „nem” opciók közüli választással jelölje meg, hogy a vállalkozás bejelentésével egyidejűleg csatlakozni kíván-e a Mérnöki Vállalkozói Kollégiumhoz. A Kollégiumról szóló tájékoztatónkat letöltheti a http://e-nyilvantartas.mmk.hu/?wpfb_dl=1 hivatkozásról.
A Kollégium munkájában részt vevő, mérnöki kamarai tagsággal rendelkező tag, munkavállaló, vagy megbízott: (csak gazdasági társaságok esetében)
Kérjük, adja meg annak a személynek az adatait, aki kamarai tagként képviselni fogja a vállalkozást a Kollégiumban. A kamarai szám esetében – akár a korábbi esetben – elegendő a megyét azonosító kétszámjegyű kódból, valamint a 4 vagy 5 számjegyű azonosítóból álló számsort megadni! (pl. 01-99999)




Vissza

Kapcsolat

+36 (52) 435-794
hbmmk@hbmmk.hu

Adószám: 18550081-2-09
Bankszámlaszám:
OTP: 11738008-20063968

Ügyfélfogadás ma

Ma nincs ügyfélfogadás

Kamarák gazdálkodása

Megtekint

Kiadványaink

A Mérnöki Kamara a Felsőházban

Letöltés


A Polónyizmus Debrecenben Tartószerkezetek művészete

Letöltés

Szemelvények
Dr.-Ing.E.h. Polonyi István munkásságából

Letöltés

Aktuális esemény

Nincs aktuális esemény

Munkatársaink

Dr. Czipáné Kovács Mária (titkár)
+36 (52) 435-794
hbmmk@hbmmk.hu


Molnár Andrea (ügyintéző)
+36 (52) 435-794
hbmmk@hbmmk.hu


Dr. Sarkadi Edit (ügyintéző)
+36 (52) 435-794
hbmmk@hbmmk.hu


Gyorslinkek